Sokan el sem tudják képzelni a reggelt egy kávé és egy cigaretta nélkül. A kávézást ezért gyakran azonosítják a negatív szokásokkal, és többen emlegetik egy lapon a nikotinfüggőséggel. Azt azonban már kevesen tudják, hogy a kávé, rengeteg egyéb pozitív hatása mellett segíthet a dohányzás elleni harcban és megkönnyítheti a cigarettáról történő leszokás folyamatát.

Hogy hogyan? Az alábbi bejegyzésből többek közt ez is kiderül!

Leszokni nem egyszerű, de nem is lehetetlen

Letenni a dohányzást sokak számára felér egy valódi rémálommal. A szokás sokszor erősebb, mint maga a nikotin iránti sóvárgás, és az ember szinte észre sem veszi, hogy a reggeli kávé mellé vagy a buszra várakozva rágyújt egy szál cigarettára. A dohányzás utáni vágyat éppen ezért sokszor a nikotintapaszoknak, és egyéb, drasztikus megoldásoknak sem sikerül hatékonyan enyhíteniük.

Amerikai tudósok egy csoportja éppen ezért kezdett hatékony leszokási mód után kutatni. Vizsgálataikat annak reményében folytatták, hogy nem pusztán effektív, de egyszerű, bárki által alkalmazható módot sikerül találniuk a cigaretta letételére. Kísérleteik során pedig arra a meglepő eredményre jutottak, hogy a dohányfüstről történő lemondást olyan, hétköznapi dolgok is segíthetik, melyek a legtöbb háztartásban megtalálhatók. Éppen ezért pedig nem is gondolnánk rájuk úgy, mint hatékonyan működő pótcselekvésre, vagy „terápiás segédeszközre”.

Szippantás mélyre!

A kutatás célcsoportját aktívan dohányzó, 18 és 55 év közötti alanyok képezték, akiken a tudósok az olyan, kellemes illatok hatását vizsgálták, mint a csokoládé, a vanília, vagy a többféle pörkölt kávé aromája. A kísérletek eredményeképp a kutatók pedig kielégítő eredményre jutottak.

Megállapították, hogy ezek a kellemes illatok képesek elterelni az alanyok figyelmét a dohányzásra ösztönző, erős ingerekről, ezalatt az idő alatt pedig a nikotin utáni sóvárgás rágógumi, tabletta, vagy tapasz formájában is hatékonyan kielégíthető.

A módszer tehát leginkább hosszútávon hatékony, hiszen ilyen módon egy idő után az ember hatékonyan szabadulhat meg a cigarettára gyújtás rituáléjától, és egy idő után a nikotinpótló megoldásokra sem lesz majd szüksége. Röviden és tömören összefoglalva tehát a jó minőségű, pörkölt kávé illata segíthet abban, hogy megszabaduljunk egy önmagunkra és környezetünkre egyaránt káros, kellemetlen szokástól, és egészségesebb, fittebb, boldogabb életet élhessünk cigarettamentesen.

A kellemetlen szagok semlegesítésében is verhetetlen

Ha már a dohányzásnál tartunk, érdemes megemlítenünk a kávé egyéb, dohányosok szempontjából pozitívnak nevezhető tulajdonságát is. Egész pontosan a kávézaccét, melynek különleges képessége a kellemetlen szagok hatékony, szinte semmihez sem fogható semlegesítése.

A lefőtt kávé után maradó zacc segítségével könnyedén és gyorsan frissíthetjük fel lakásunk levegőjét, és akár a bútorokba ivódott dohányfüst szagát is pillanatokon belül semlegesíthetjük. Ezen kívül az ételek szagát felvevő műanyag edényeinket is eredményesen szagtalaníthatjuk. Elég, ha egy éjszakán át hagyunk bennük állni némi kávézaccot, másnap pedig egyszerűen elmossuk és alaposan megtisztítjuk őket.

Egészségessé és boldogabbá tesz a mértékletesség

Végeredményben azt mondhatnánk, hogy a kávézás és a dohányzás hiába kapcsolódik össze sokunk elméjében, semmiképp nem szabad a két tevékenységet egy lapon emlegetnünk. Ha mértékkel fogyasztjuk, a jó kávé segíthet abban, hogy ne csak aktívabban, de egészségesebben és boldogabban is éljük mindennapjainkat.

A lényeg persze továbbra is az, mint minden más élvezeti cikk esetében: itt is tudni kell, hol a határ, és ha tehetjük, mindig jó minőségű, ízletes kávét fogyasszunk. Ezzel ugyani nem csak testünket, de lelkünket is boldoggá tesszük majd.

Megosztás:
Írta: Jámbor Judit
Lelkes kávérajongó, Cady.hu marketing manager, Blog anyaúristen